„Légy tölgyfa, mit a fergeteg / Ki képes dönteni, / De méltóságos derekát  / Meg nem görbítheti.” (Petőfi Sándor)

Száznegyven éve született Bajcsy-Zsilinszky Endre – Emlékprogram a „magyar tengernél”


BZSE_140_eves_evfordulos_lap_E_.jpg


A néhai, neves magyar nemzeti radikális politikusra, íróra, újságíróra, markáns patrióta véleményformálóra, a pálkövei „törpebérlőre”, az evangélikus egyház tevékeny tagjára, a nyilasok által kivégzett nemzeti ellenállóra, Bajcsy-Zsilinszky Endrére (1886–1944) emlékeztek Veszprém vármegyei kultuszának ápolói és tisztelői 140. születési évfordulója alkalmából.

A Kővágóörsi Művelődési Ház és Könyvtár intézményében műkedvelő kerekasztallal kezdődött az emlékdélelőtt, amelyen a 20. századi magyar irodalom legmeghatározóbb alakjai: Ady Endre, Juhász Gyula, Illyés Gyula verseivel idézték meg Bajcsy-Zsilinszky történelmi korát a Bajcsy-Zsilinszky Endre Szellemi Öröksége Műhely (BZSESZÖM) civil társaság önkéntesei.

20260515_095447.jpg

Többek között elhangzott Ady Endrétől a Négy-öt magyar összehajol és a Két kuruc beszélget Antal Ferencné, Ernszt Józsefné tolmácsolásában, Juhász Gyula Szikratávirat című poémáját Zábrák Károlyné olvasta fel, Illyés Gyula Haza, a magasban című költeményét pedig Biczók József és Iván Katalin adták elő. Az egybegyűltek részleteket hallhattak Talpassy Tibor (1904–1988) író, költő, újságíró A holtak visszajárnak (1971), Betöltötte hivatását (1975), A reggel még várat magára (1981) címet viselő memoárköteteiből, azok pálkövei vonatkozásairól is.

20260515_093512.jpg

20260515_093357.jpg

20260515_093648.jpg

20260515_093831.jpg


20260515_092738.jpg

20260515_092651.jpg


A Kővágóörshöz tartozó Pálkövei-öbölben, a tóparton közel kilenc évtizede álló Bajcsy-Zsilinszky Emlékháznál piros-fehér-zöld színű szalagokkal átfont koszorúkat, virágcsokrokat helyeztek el a megjelentek – Kővágóörs Község Önkormányzata, a Bajcsy-Zsilinszky Endre Szellemi Öröksége Műhely (BZSESZÖM), továbbá a Kossuth Szövetség (KSZ) Veszprém vármegyei Csoportja képviselői – Bajcsy-Zsilinszky Endre mellszobrához, illetve az emléktáblákhoz.

20260515_103332_HDR.jpg

20260515_103434_HDR.jpg

20260515_104700_HDR.jpg

20260515_104729_HDR.jpg

A 2026-os megemlékezés résztvevőit a helyi önkormányzat nevében Kővágóörs polgármestere, Horváth Dezső köszöntötte, utalva az elmúlt időszakban az emlékházzal és annak környezetével kapcsolatos állagmegóvó intézkedéseikre, majd Kerecsényi Zoltán, a BZSESZÖM ügyvivője, a KSZ vármegyei titkára – a pálkövei bajcsy-zsilinszkys emlékprogramok 2010-es elindítója, azóta is főszervezője – tartott történeti ismertetőt.

Mint mondta, Bajcsy-Zsilinszky Endre mélyen hitt a nemzeti gondolatban, a nemzeti értékekben – a kultúrában, a nyelvben, a népi tradíciókban –, magyar nemzetét mindhaláláig forrón szerető, a magyarság önvédelméért-önrendelkezéséért, szabadságáért, függetlenségéért bátran kiálló, a háborús politika ellen következetesen harcoló ember volt. Nem akadt még egy olyan politikai személyisége az akkori, Horthy-korszakbeli, második világháborúba sodródott Magyarországnak, aki annyira azonosulni tudott volna az elnyomottak, a sérelmet szenvedettek, a megkínzottak, a sorsüldözöttek panaszaival, mint ő. Országgyűlési képviselőként, lapkiadóként, publicistaként, szervezőként hevesen, szenvedélyesen lépett fel, járt közben értük. 

20260515_103908_HDR.jpg

20260515_104016_HDR.jpg

Rendkívül aktív, de idegfeszítő tusakodásaiban, s mindennapos teendőiben szeretett, hű támasza, segítőtársa volt titkárnője, későbbi hitvese, az 1945 után nemzetgyűlési képviselőként, a Magyar Vöröskereszt alelnökeként szolgált Bajcsy-Zsilinszky Endréné Bende Mária (1900–1974), valamint az egyszerű földmunkásból bizalmas „altiszt-féléjévé”, jobb kezévé vált, „nyílt eszű és becsületes” Kerecsényi Imre (1898–1985), aki magánleveleit, telefonüzeneteit kezelte és közvetítette. Az idei Bajcsy-Zsilinszky évforduló jegyében ők is közös márványtáblát kaptak a múzeumépületen.

20260515_103944_HDR.jpg

A száznegyven esztendeje született hazafi, Bajcsy-Zsilinszky Endre tévedhetett, illúziók rabja lehetett élete egy-egy szakaszán, ám pályájának utolsó periódusában megmutatta: méltó utóda a nagy magyar szabadsághősöknek. Szilárdan, konzekvensen, személyes sorsával mit sem törődve járta végig az utat, vállalta a küzdelmet a német nemzetiszocialista megszállók és magyarországi szolgáik ellen. „…ma percemberkék dáridója tart, a percemberkék elmúlnak, de én… végső diadalául keserű életemnek: én a magyarság számára sohasem fogok meghalni.” – írta.

Erős protestáns, evangélikus háttere* is formálta a gondolkodását. Személyes hitéről, belső meggyőződéséről kivégzése előtti úrvacsoravételekor vallott Bárdossy Jenő (1910–1985) lutheránus börtönlelkésznek. Protestáns, evangélikus őseinek ellenzéki konok magatartásával hitte, hogy küldetése van, feladata, amit csak ő tud elvégezni a hazájáért. Bátor magyar volt, akit hazaszeretete, állandó jobbító szándéka vitt gyilkosai elé.

(*Nagy hatással voltak rá protestáns, evangélikus fölmenői, különösen evangélikus tanító őse, Csorba /Strba/ Mihály, illetve apjának öccse, Zsilinszky Mihály kultuszállamtitkár, egyháztörténész, egyházmegyei és kerületi felügyelő alakja. Békéscsabán az evangélikus gimnázium tanulója volt, ott tagja az önképzőkörnek olyanokkal együtt, mint Gyóni Géza, s itt kezdett komolyan érdeklődni a politika és a múlt jelesei, köztük az ugyancsak evangélikus Kossuth Lajos iránt. Egyetemi évei alatt tagja volt a Luther Körnek, a protestáns egyetemisták Bethlen Körének, később résztvevője a Magyar Protestáns Irodalmi Társaság felolvasóüléseinek, rendszeres meghívottja a keresztény újságírók díszvacsoráinak, előadója a Soli Deo Gloria Református Diákmozgalom ’35-ös Magyar Út Társas Napok-jának. Amikor 1932 tavaszán a képviselőházi ülésen, felszólalása közben hirtelen rosszul lett, s eszméletlenül a padok közé esett, odahaza, betegsége, lábadozása ideje alatt a Bibliából merített erőt – különösen Az apostolok cselekedeteiből, Pál apostol leveleiből. Gyakran nyúlt a Bibliához, alaposan tanulmányozta az Ótestamentumot is; kifejezetten hangsúlyozta a mózesi könyvekben tapasztalt „magasrendű erkölcsiséget”; Mózest a világtörténelem egyik legnagyobb „nemzetpolitikus-zsenijének” tartotta.) 


20260515_104549_HDR.jpg

Ezúttal a tízéves BZSESZÖM civil társaság 2026-os emlékplakettje elismerésben Biczók József, a Kővágóörsi Faluszínház oszlopos tagja, az évenkénti, pálkövei bajcsy-zsilinszkys főhajtások rendszeres szavalója részesült. 

20260515_095630.jpg

Biczók József 1955-ben született Budapesten, de gyermekkorát Balatonszepezden töltötte. Asztalos szakmát tanult, a balatonfüredi hajógyárban dolgozott, majd 1976–78 között a szibériai Uszty-Ilimszkben töltött két évet. Hazatérése után, a két év katonai szolgálat letöltése után asztalos vállalkozóként működött Budapesten. A kilencvenes évek második felében hazaköltözött Balatonszepezdre, majd Kővágóörsön élt 2021-ig. 2001-ben felhagyott a vállalkozással és közalkalmazottként munkált a révfülöpi iskolában. Munkája mellett általános iskolás gyermekekkel hajómodelleket épített 13 éven keresztül, és másik gyerekkori szenvedélye is előtérbe került, az öreg órák javítása. Ma nyugdíjas napjainak is ezek a legfőbb kedvtelései. 1997-től folyamatosan részt vett, részt vesz lakóhelyein (Kővágóörsön, Balatonszepezden) a műkedvelő színjátszásban, különböző műsorokban versmondással, prózamondással. Nem előadóművész, csupán szereti és szívesen közvetíti írók, költők gondolatait az emberi gondolkodás jobbításában reménykedve. Az évenkénti, pálkövei bajcsy-zsilinszkys főhajtások rendszeres résztvevője, szavalója.

Szerény piknikkel, kötetlen beszélgetéssel zárult a tizenhatodik Bajcsy-Zsilinszky-megemlékezés a Balaton partján, ugyanakkor fontos még megjegyezni, hogy hagyományaikhoz híven, a jelenlévők koszorút vittek a kővágóörsi kultúrotthon falához, Radnóti Miklós (1909–1944) fekete gránittáblájához is. A modern magyar líra kiemelkedő képviselője 1935 augusztusában nászúton tartózkodott Kővágóörs településen. Radnóti Miklós Bajcsy-Zsilinszky Endre közbenjárására kapott felmentést – sajnos csak átmenetileg – a munkaszolgálat alól 1943 tavaszán.

20260515_110900_HDR.jpg

20260515_100720_HDR.jpg

(Forrás és további fényképfelvételek az eseményről: https://www.facebook.com/bzseszom)

BZSE_140_eves_evfordulos_lap_H__masolata.jpg20260515_111122_HDR.jpg

20260515_110945_HDR_masolata.jpg


Report abuse Learn more