Bajcsy-Zsilinszky Endre – 140

Tue, 09 Jun 2026 19:43:00 +0000

„Légy tölgyfa, mit a fergeteg / Ki képes dönteni, / De méltóságos derekát / Meg nem görbítheti.”

(Petőfi Sándor)

A néhai, neves magyar nemzeti radikális politikusra, íróra, újságíróra, markáns patrióta véleményformálóra, a pálkövei „törpebérlőre”, az evangélikus egyház tevékeny tagjára, a nyilasok által kivégzett nemzeti ellenállóra, Bajcsy-Zsilinszky Endrére (1886–1944) emlékeztek – immár 16. alkalommal – Veszprém vármegyei kultuszának ápolói és tisztelői 140. születési évfordulója alkalmából, a Balaton partján: https://bzseszomhirlevel.mozellosite.com/ (Letöltés ideje: 2026. június 9.)

Bajcsy-Zsilinszky Endre (1886–1944) emlékének Veszprém vármegyei ápolói, tisztelői a mártír politikus, publicista pálkövei mellszobránál. (A fotó forrása: BZSESZÖM, 2026)

Bajcsy-Zsilinszky Endre (1886–1944) emlékének Veszprém vármegyei ápolói, tisztelői a mártír politikus, publicista egykori pálkövei házánál. (A fotó forrása: BZSESZÖM, 2026)

Nem sokkal ezután az Evangélikus Országos Gyűjtemény, a Magyarországi Evangélikus Egyház és a Szarvas-Ótemplomi Evangélikus Egyházközség szervezésében tisztelegtek konferenciával a száznegyvenedik jubileumon, Szarvason, a Tessedik Sámuel Múzeumban. A nagy ívű tudományos konferencián az 1886 és 1944 között élt honfinak az evangélikus egyházhoz való viszonyát, történelemszemléletét, politikai kapcsolatrendszerét és életének hatását, történeti emlékezetét vizsgálták. A konferencián civil társaságunk, a Bajcsy-Zsilinszky Endre Szellemi Öröksége Műhely (BZSESZÖM) „példamutató munkája” is megemlítődött: https://evangelikus.hu/hireink/beszamolo/tudomanyos-konferencian-emlekeztek-bajcsy-zsilinszky-endrere (letöltés ideje: 2026. június 9.), melyért ezúton is köszönetet mondunk Bartha Ákos úrnak, az ELTE Humán Tudományok Kutatóközpontja Történettudományi Kutatóintézete tudományos főmunkatársának.

A szarvasi tudományos konferencia szervezői és előadói Bajcsy-Zsilinszky Endre (1886–1944) szülőházának emléktáblájánál, ahol közösen koszorúztak. (A fotó forrása: evangelikus.hu, letöltés ideje: 2026. június 9.)

Bajcsy-Zsilinszky Endre mélyen hitt a nemzeti gondolatban, a nemzeti értékekben – a kultúrában, a nyelvben, a népi tradíciókban –, magyar nemzetét mindhaláláig forrón szerető, a magyarság önvédelméért-önrendelkezéséért, szabadságáért, függetlenségéért bátran kiálló, a háborús politika ellen következetesen harcoló ember volt. Nem akadt még egy olyan politikai személyisége az akkori, Horthy-korszakbeli, második világháborúba sodródott Magyarországnak, aki annyira azonosulni tudott volna az elnyomottak, a sérelmet szenvedettek, a megkínzottak, a sorsüldözöttek panaszaival, mint ő. Országgyűlési képviselőként, lapkiadóként, publicistaként, szervezőként hevesen, szenvedélyesen lépett fel, járt közben értük. Például a modern magyar líra kiemelkedő képviselője, Radnóti Miklós (1909–1944) Bajcsy-Zsilinszky Endre közbenjárására kapott felmentést – sajnos csak átmenetileg – a munkaszolgálat alól 1943 tavaszán. (Radnóti 1935 augusztusában nászúton tartózkodott Kővágóörs településen. 2013 óta álló fekete gránittábláját is a BZSESZÖM önkéntesei koszorúzzák évről évre: https://www.infopapa.hu/external/uploaded_images/64725e156bbc8.jpg, letöltés ideje: 2026. június 9.; https://www.veol.hu/helyi-kozelet/2024/05/bajcsy-zsilinszky-es-radnoti-emlekdelutan, letöltés ideje: 2026. június 9.; https://www.veol.hu/helyi-kultura/2025/08/radnotira-emlekeztek-tiszteloi, letöltés ideje: 2026. június 9.)

Bajcsy-Zsilinszky rendkívül aktív, de idegfeszítő tusakodásaiban, s mindennapos teendőiben szeretett, hű támasza, segítőtársa volt titkárnője, későbbi hitvese, az 1945 után nemzetgyűlési képviselőként, a Magyar Vöröskereszt alelnökeként szolgált Bajcsy-Zsilinszky Endréné Bende Mária (1900–1974), valamint az egyszerű földmunkásból bizalmas „altiszt-féléjévé”, jobb kezévé vált, „nyílt eszű és becsületes” Kerecsényi Imre (1898–1985), aki magánleveleit, telefonüzeneteit kezelte és közvetítette. Az idei Bajcsy-Zsilinszky évforduló jegyében ők is márványtáblát kaptak a pálkövei múzeumépületen. (Ajánlott olvasmányok: Talpassy Tibor /1904–1988/ író, költő, újságíró A holtak visszajárnak /1971/, Betöltötte hivatását /1975/, A reggel még várat magára /1981/ címet viselő memoárkötetei.)

A száznegyven esztendeje született hazafi, Bajcsy-Zsilinszky Endre tévedhetett, illúziók rabja lehetett élete egy-egy szakaszán, ám pályájának utolsó periódusában megmutatta: méltó utóda a nagy magyar szabadsághősöknek. Szilárdan, konzekvensen, személyes sorsával mit sem törődve járta végig az utat, vállalta a küzdelmet a német nemzetiszocialista megszállók és magyarországi szolgáik ellen. „…ma percemberkék dáridója tart, a percemberkék elmúlnak, de én… végső diadalául keserű életemnek: én a magyarság számára sohasem fogok meghalni.” – írta egy 1930. novemberi levelében. „Protestáns, evangélikus ősei ellenzéki konok magatartásával hitte, hogy küldetése van, feladata, amit csak ő tud elvégezni a hazájáért.” (D. dr. Harmati Béla /1936–2024/ nyugalmazott evangélikus püspök) „Bátor politikus, igaz magyar ember volt, akit hazaszeretete, állandó jobbító szándéka vitt gyilkosai elé.” (Jánosi Katalin /1951–/ festő- és gobelinművész, az 1956-os forradalom mártír miniszterelnökének, Nagy Imrének unokája)

Erős protestáns, evangélikus háttere* is formálta a gondolkodását. Személyes hitéről, belső meggyőződéséről kivégzése előtti úrvacsoravételekor vallott Bárdossy Jenő (1910–1985) lutheránus börtönlelkésznek.

(*Nagy hatással voltak rá protestáns, evangélikus fölmenői, különösen evangélikus tanító őse, Csorba /Strba/ Mihály /1808–?/, illetve apjának öccse, Zsilinszky Mihály /1838–1925/ kultuszállamtitkár, egyháztörténész, egyházmegyei és kerületi felügyelő alakja. Békéscsabán az evangélikus gimnázium tanulója volt, ott tagja az önképzőkörnek olyanokkal együtt, mint Gyóni Géza /1884–1917/, s itt kezdett komolyan érdeklődni a politika és a múlt jelesei, köztük az ugyancsak evangélikus Kossuth Lajos /1802–1894/ iránt. Egyetemi évei alatt tagja volt a Luther Körnek, a protestáns egyetemisták Bethlen Körének, később résztvevője a Magyar Protestáns Irodalmi Társaság felolvasóüléseinek, rendszeres meghívottja a keresztény újságírók díszvacsoráinak, előadója a Soli Deo Gloria Református Diákmozgalom ’35-ös Magyar Út Társas Napok-jának. Amikor 1932 tavaszán a képviselőházi ülésen, felszólalása közben hirtelen rosszul lett, s eszméletlenül a padok közé esett, odahaza, betegsége, lábadozása ideje alatt a Bibliából merített erőt – különösen Az apostolok cselekedeteiből, Pál apostol leveleiből. Gyakran nyúlt a Bibliához, alaposan tanulmányozta az Ótestamentumot is; kifejezetten hangsúlyozta a mózesi könyvekben tapasztalt „magasrendű erkölcsiséget”; Mózest a világtörténelem egyik legnagyobb „nemzetpolitikus-zsenijének” tartotta.)

***

Bajcsy-Zsilinszky Endrét 1944. december 24-én végezték ki a nyilasok Sopronkőhidán.

„Pullovert, kucsmát, hócipőt / széttestált rabtársai közt. / Ment – arc-színe bár a falé – / hólepte bitófa felé. / Szíve dacában, mint a láng / egy nép dühe. Azt hagyta ránk.” – szemlélteti ekképp a második világháború alatti magyar náciellenes mozgalom egyik legjelentősebb alakjának kivégzése előtti pillanatait Illyés Gyula (1902–1983) háromszoros Kossuth-díjas magyar költőnk, írónk.

Mártíromságáig hosszú utat tett meg a politikában; a szélsőjobboldali radikalizmustól, a fajvédelem eszméjétől indulva jutott el a polgári ellenzékiek álláspontjáig. Idejében felismerte a történelem parancsát, a magyarságra leselkedő veszélyt, melynek eredményeként a polgári politikusok közül egyedül ő ért el a németellenes fegyveres ellenállási harc vállalásáig. A nyilas számonkérő szék emberei 1944 végén elfogták, a nyilas parlament megfosztotta képviselői mentelmi jogától, katonai bíróság elé állították, majd 1944. december 24-én kötél általi halálra ítélték.

Bajcsy-Zsilinszky Endre élete utolsó óráit, perceit a legjobban egy lutheránus tisztelendő ismerte. Az a Bárdosi Jenő (1910–1985) nevű börtönlelkész, akiről kevesen tudják, hogy a dunántúli kisváros, a Veszprém vármegyei Pápa Alsóvárosi temetőkertjében nyugszik.

Bárdosi Jenő evangélikus lelkész Dabronyban, az 1960-as években. (A fotó forrása: archív / repró | Kerecsényi Zoltán)

Bárdosi Jenő a Pápa közeli Gecsén született, a nagy múltú Pápai Református Kollégiumban, majd a soproni Ágostai Evangélikus Hittudományi Karon tanult. Több gyülekezetben segédlelkészkedett, többek között Szombathelyen és a Pápa melletti Csöglén. A második világháború szörnyűséges időszakában került Sopronkőhidára fegyintézeti lelkésznek. 1944 karácsony szentestéjének napján egy egész életére tanulsággal bíró, feledhetetlenül szomorú eseménynek lett a tanúja.

Bárdosi Jenő az ötvenes évek elején került vissza Pápa környékére, Dabronyba, és szolgált Nemesszalókon is. Nyugdíjas éveiben Pápán kisegítő lelkészként, valamint a Pápai Református Tudományos Gyűjtemények munkatársaként tevékenykedett. A pápai kertvárosban élt haláláig, 1985-ig.

Bajcsy-Zsilinszky Endre néhai börtönlelkészének pápai nyugvóhelyét minden év december 24-én – Bajcsy-Zsilinszky kivégzésének emléknapján – a Bajcsy-Zsilinszky Endre Szellemi Öröksége Műhely (BZSESZÖM), valamint a pápai Petőfi Városbarát Egylet (PVE) kis közössége nemzeti szalaggal átkötött emlékkoszorúval díszíti.

Bárdosi Jenő evangélikus lelkész sírjánál koszorúz Kerecsényi Zoltán, a BZSESZÖM és a PVE ügyvivője. (A fotó forrása: archív | BZSESZÖM-PVE, 2024)

Bárdosi Jenő 1944 karácsonyára visszaemlékező írását ennyi idő távolából is torokszorító olvasni:

Bárdosi Jenő: Bajcsy-Zsilinszky Endre utolsó órái

1944–45-ben a sopronkőhidai fegyintézet evangélikus lelkésze voltam. A nyilasok még Budapest körülzárása előtt kiürítették a Margit körúti katonai fegyház politikai részlegét és a foglyokat átszállították Sopronkőhidára.

A sopronkőhidai fegyintézet nagy nyomtatott H alakú, háromemeletes épület, ennek egy részét vette igénybe a Margit körúti katonai fegyház. A részleg vezetője Barcsai rendőralezredes volt. Velük érkezett ide a nyilasbíróság is, és elnöke: Dominich Vilmos hadbíró őrnagy. Sopronkőhidán rendezkedtek be. Budinszky Lászlónak, a nyilas igazságügyminiszternek is itt volt a székhelye. Lényegében itt folytatták le Bajcsy-Zsilinszky, Pataki István, Kreutz Róbert és Pesti Barnabás pörét. A tárgyalás teljesen zárt volt. Nagy titokban tartották meg. De látszott, hogy rendkívüli események vannak készülőben, mert 1944. december 20-a táján német SS-alakulatok vették körül Sopronkőhidát.

Engem 1944. december 23-án az esti órákban felszólítottak, hogy további rendelkezésig maradjak szolgálatban. (Mi, fegyintézeti lelkészek ugyanis reggel 8-tól délután 4-ig voltunk hivatalban; nem tartoztunk a katonasághoz, hanem az igazságügyminisztériumhoz.) Akkor már sejtettük, hogy mi következik. Bent maradtam. Este 8 órakor kaptam meg az igazságügyminiszter nyílt parancsát, amelyben közölték, hogy a hajnali órákban végrehajtják mind a négy elítélt kivégzését. Közülük az egyik, Bajcsy-Zsilinszky Endre evangélikus volt. Katolikus lelkésztársamat is utasították, hogy maradjon benn a fegyházban. Este 10 órakor mi, lelkészek újabb rendelkezést kaptunk. Ennek értelmében további utasításig nem hagyhattuk el a lelkészi irodát. Én már ebből a rendelkezésből sejtettem, hogy az ítéleteket hajnalban végrehajtják. Megkíséreltem megmenteni a foglyokat azon a címen, hogy az akkori törvények rendelkezései szerint ünnepnapon senkit nem lehet kivégezni.

December 24-e abban az évben vasárnapra esett, majd a karácsonyi ünnepek következtek. Azt gondoltam, ezen az alapon három nappal ki lehet tolni az ítélet végrehajtását. Időt kellett nyerni, a szovjet csapatok már Budapest alatt álltak, és mi a közeli felszabadulásban reménykedtünk.

A nyilas kormány Kőszegen tartózkodott. Beregfy Károly vezérezredes, honvédelmi miniszter – aki egyúttal vezérkari főnök is volt – elég gyakran elment Kőszegről, és én arra akartam rávenni a hadbírókat, hogy akkor vigyék a vezérkari főnökségre az ítéletet megerősíteni, amikor Beregfy távol van. Ezzel a tervvel és ilyen reményekkel indultam Dominich hadbíró őrnagyhoz. De elébe sem kerülhettem, mert amikor a szolgálatvezető tisztnek elmondtam, hogy törvényadta jogomnál fogva tiltakozásomat kívánom bejelenteni, és el akarom vállalni Bajcsy-Zsilinszky Endre védelmét, ha nem is mint ügyvéd, de mint lelkész, egyszerűen kidobott.

Már jóval elmúlt éjfél, közeledett a hajnal, amikor értem jöttek azzal, hogy menjek fel a zárkaépületbe. A kivégzésig már csak pár óra volt hátra, és ezt az időt a lelkésznek az elítélttel kell töltenie. Még sohasem vettem részt kivégzésen, mert Sopronkőhidán addig nem voltak kivégzések. Közölték velem, hogy Bajcsy-Zsilinszky Endre már korábban kérte, hogy mivel templomba nem engedték, az ünnepre való tekintettel legalább az evangélikus lelkészt engedjék be hozzá. Kérését nem teljesítették. Azt is értésemre adták: Bajcsy-Zsilinszky nem tudja, hogy az ítéletet hajnalban végrehajtják. Ezek ismeretében indultam hozzá, hogy élete utolsó óráiban mellette legyek.

Bajcsy-Zsilinszky Endrét egy földszinti zárkában helyezték el, teljesen egyedül. A helyiségben egy támla nélküli széken, meg egy priccsen és egy zsámolyon kívül semmi más nem volt. A vállas, szép, ősz ember nagyon nyugodtan viselkedett. Amikor beléptem hozzá, levelet írt. Bemutatkoztam, és elmondtam neki, hogy már napok óta kísérletezem, hogy kapcsolatot találjak vele, de sajnos nem sikerült, mivel a közelébe sem engedtek. Ő azt felelte, hallott próbálkozásaimról, és hálás nekem, hogy mihelyt alkalmam nyílt, elmentem hozzá. Hellyel kínált, még egy pár levelet akart megírni, kért várjak, amíg befejezi őket. Amikor elkészült az írással, a leveleket szolgálati úton eljuttatta a hadbírósághoz, hogy továbbítsák a címzetteknek. (Özvegyétől úgy értesültem, hogy ezeket a leveleket nem kézbesítették.)

Kb. reggel 6 óráig beszélgettünk. Ekkor egy katona lépett a zárkába azzal, hogy a hadbíróság hívatja Bajcsy-Zsilinszkyt. Bajcsy-Zsilinszkyn látszott, hogy tudja, miről van szó, de egy arcizma sem rándult meg. Kemény, határozott léptekkel követte az érte küldött katonát. Kb. 10–15 perc múlva tért vissza, és közölte velem, hogy két órán belül végrehajtják a halálos ítéletet. Bár én erről már értesültem, amikor szólni akartam, elcsuklott a hangom, nem tudtam beszélni. A csendet a fegyőr törte meg, aki közölte, hogy a siralomházat a III. emeleten rendezték be. Bajcsy-Zsilinszky belém karolt és elindultunk a siralomház felé. Ebben a zárkában sem volt más, csak egy asztal meg egy támla nélküli fa szék, az asztalon gyertyák között feszület.

Bajcsy-Zsilinszky úrvacsorát vett, utána kérésére beszélgetni kezdtünk. Rám ez a beszélgetés igen mély hatással volt. Nagy érdeklődéssel hallgattam szavait. Elmondta: világosan látja, hogy a nyilas rendszertől ő nem várhat kegyelmet. Beszélt arról is, mik az elgondolásai a magyar közoktatás fejlesztéséről. A magyar nép széles rétegeinek magasabb kultúrszínvonalra emelése érdekében hazánkban már régen meg kellett volna valósítani a nyolcosztályos népiskolát, sőt ezt tovább fejlesztve elérni, hogy minden gyermeknek középiskolai végzettsége legyen. Ennek az iskolareformnak a megvalósítása, véleménye szerint, óriási eredményekhez vezetne. Miközben beszélt, egyszerre kintről puskaropogás hallatszott. Ebből megtudtuk, hogy a három kommunista ifjúmunkáson végrehajtották az ítéletet. Tehát már nagyon közel volt az a pillanat, amikor Bajcsy-Zsilinszkyt is elvezetik. Ő is tudta ezt, de nem tört meg. Felemelte fejét, megfogta a kezemet és így szólt: „Lassan rám kerül a sor.” Pár percnyi csend után inni kért. Én számítottam erre, és több bort vittem magammal az úrvacsorához, mint amennyire szükség volt. A maradékot felajánlottam neki. Bajcsy-Zsilinszky ivott egy keveset, utána azonban rosszul lett, és intett, hagyjam magára. Pár perc múlva már jobban érezte magát és visszahívott. Azt mondta, hogy kérése lenne hozzám: még egy levelet írt, ez teljesen személyes jellegű, nem akarja, hogy hivatalosan továbbítsák feleségének. Ez a levél – mint mondotta – politikai végrendeletét tartalmazza. Vállalnám-e, hogy eljuttatom a feleségéhez?

Nekünk, lelkészeknek nem volt szabad levelet átvennünk a foglyoktól, de Bajcsy-Zsilinszky kérésének eleget akartam tenni. Megkértem a velünk levő öreg fegyőrt, egy becsületes, jó érzésű embert, az azóta elhunyt Kalmár Józsefet, fordítson hátat nekünk, és tegyen úgy, mintha semmit sem látna. Úgy éreztem, hogy mint demokratikus érzelmű magyar embernek minden kockázat ellenére vállalnom kell azt, hogy teljesítsem egy halálra ítélt hazafi utolsó kérését. A levelet átvettem és reverendámba rejtettem, bár tudtam, hogyha megmotoznak és megtalálják nálam, én is kötelet kapok. 1945. április 22-én adtam át feleségének ezt a levelet, és akkor értesültem arról, hogy Bajcsy-Zsilinszky ebben vázolta a szovjet hadsereggel való együttműködésre és az ország háború utáni fejlődésére vonatkozó elgondolásait.

Végül elmondta Bajcsy-Zsilinszky, hogy szeretné, ha Tarpán helyeznék végső nyugalomra. Bizonyos volt benne, hogy a magyar nép megőrzi emlékét, megérti cselekedetét, törekvéseit, megvalósítja céljait, és hogy özvegyéről megfelelően gondoskodni fognak. Azt üzente általam feleségének, hogy rendezze iratait, és adja ki őket.

Kb. reggel 1/2 8 óra tájban egy magyar honvéd jött érte könnyes szemekkel. Később megtudtam, ő is tarpai volt, és jól ismerte Bajcsy-Zsilinszkyt. Megállt az ajtóban, egy pillanatig nem szólt senki. Bajcsy-Zsilinszky törte meg a csendet a katonához szólva: „Na fiam, nekünk mennünk kell?” A katona válasz helyett elsírta magát. Bajcsy-Zsilinszky kezet nyújtott neki, a katona lehajolt és megcsókolta Bajcsy-Zsilinszky kezét. Néhány pillanatig ismét csendben álltunk, majd Bajcsy-Zsilinszky megölelt és jobbról-balról megcsókolt. Azután elindult. A balján mentem vele, és sírással küszködtem. Szótlanul haladtunk az udvarra vezető ajtóig. Ott el kellett válnunk, mert a rendelkezések értelmében én nem mehettem tovább.

Ezután drámai gyorsasággal peregtek az események. Bajcsy-Zsilinszky bátran, emelt fővel ment a katonák között. A kivégzés színhelyére érve, a hadbíróság elnöke, Dominich felolvasta az ítéletet: kötél általi halál. Bajcsy-Zsilinszky nyugodtan végighallgatta, majd a hadbíróság felé fordult és csak ennyit mondott: „Uraim! A történelem engem fog igazolni. Isten mindent lát. Én jó ügyért halok meg.” Engem már csak a kivégzés után vezényeltek a tett színhelyére. Aznap este egészen titokban elszállították a halottakat, Bajcsy-Zsilinszky és a három kommunista ifjúmunkás tetemét a fegyintézeti temetőbe. Én a temetésen nem vettem részt, de megbízható embereim ott voltak és így pontosan értesültem arról, hogy melyik sírba kit temettek. Ennek volt köszönhető, hogy a háború után nem kellett sokáig keresnünk a sírokat. Bajcsy-Zsilinszky Endréné 1945. április 22-én Sopronkőhidára utazott. Együtt mentünk ki a temetőbe, én megmutattam neki férje sírját. Kormányunk teljesítette a nagy hazafi végső akaratát: kívánságának megfelelően Tarpán temették el. Népünk ma is őrzi emlékét.

(Forrás: Vigh Károly /szerk./: Kortársak Bajcsy-Zsilinszky Endréről. /Nemzet és Emlékezet – sorozat./ Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1984.)

Néhai Prof. Dr. Horváth János (1921–2019) utazó nagykövet, a Magyar Országgyűlés volt korelnöke Bajcsy-Zsilinszky Endréről:

„Már gyermekkorától készült a közügyekre, tanult, alkotott rendületlenül, – lett államférfi, vállalva annak minden terhét. A politikában átbarangolta a konzervatívoktól a liberálisokig kígyózó kanyargókat. Következetesen kiállt a patrióta polgárság ügyeiért, szemben a feudális oligarchiák maradiságával. Ilyen szellemiséggel írta cikkek százait, számos könyvét, szerkesztett újságot, vállalt vitákat… Később Illyés Gyula írta: »Benne van nemzeti történelmünkben, de – mindnyájan érezzük – még nem a helyén.« Igen, amíg intézmények, utcák tucatjai nevét viselik, a történészek és a politikusok többségükben mintha bizonytalankodnának...”

(Forrás: Kerecsényi Zoltán /szerk./: „Szeretnék néha visszajönni még...” – Bajcsy-Zsilinszky Endre pálkövei emlékképei. Kővágóörs Önkormányzata, Kővágóörs-Pálköve, 2017.)

* * *

„Négy hónappal a kivégzés után a Sopron vármegyei főispáni hivatalban fölvettek egy jegyzőkönyvet Bajcsy-Zsilinszky Endre utolsó óráiról. Bárdosi Jenő, a sopronkőhidai fegyház evangélikus lelkésze volt az egyetlen tanúja ezeknek a történelmi óráknak; vallomását más bizonyíték nem erősítheti meg, de ennek az egyetlen tanúnak szavához kétség nem fér.

A szószerinti jegyzőkönyv:

Készült Sopronban, 1945. évi április hó 26-án a főispáni hivatalban.

Jelen vannak alulírottak.

Megjelenik Bárdosi Jenő fegyintézeti evangélikus lelkész sopronkőhida-telepi lakos és igazság bemondására történt figyelmeztetés után előadja:

»Dr. Bajcsy-Zsilinszky Endre Kőhidára való szállítása időpontjára vonatkozólag értesülésem nincsen, mert a fegyintézet teljesen külön állt a hadbíróságtól; minket az általuk beszállítottakról nem is értesítettek, sőt nekünk az első időben lelkipásztori gondozásokra sem adtak módot.

1944. december hó 23-án este 10 órakor kaptam kirendelést, hogy másnap reggel 8 órakor történő kivégzésén jelenjek meg, és az elítéltet utolsó lelki vigasztalásban részesítem. Akkor közölték velem azt is, hogy dr. Bajcsy-Zsilinszky Endrét fogják három másik társával kivégezni. December hó 24-én reggel mentünk be a kivégzésre ugyancsak kirendelt róm. kat. fegyintézeti lelkésszel együtt. A kirendelő parancs szerint reggel öt órakor jelentkeztünk a fegyintézet katonai részénél. Bevezettek dr. Bajcsy-Zsilinszky képviselő úrhoz. Egy földszinti zárkában ült egy kis zsámolyon és egy székre helyezett gyertya világánál levelet írt. Mielőtt bementem közölték velem, hogy már előbb kérte, hogy a fegyintézet evangélikus lelkészét küldjék be hozzá, mert a közeledő nagy ünnepre való tekintettel, mivel templomba nem engedték, úrvacsorát akarna venni. Közölték velem azt is, hogy ő még nem tudja, hogy a mai nap folyamán végre lesz rajta hajtva a halálos ítélet. Én ezt tudva, nem is mondtam neki, hogy az ítélete végre lesz hajtva.

Nagyon szívélyesen üdvözöltük egymást, leültem melléje; nagyon hálásan köszönte azonnal, hogy ilyen kora reggeli órákban már eleget tettem kérésének. Lélekben nagyon megindulva ültem bizony mellette. Először a levélre, amelyet írt terelte a szót; elmondta, hogy feleségének ír a karácsony közeledtére való tekintettel. Vázolta nekem, hogy mi van a levélben. Elsősorban írt az iskola-politikájáról. Kifejtette a levélben, hogy minden magyar számára nyolc osztályos népiskolát gondol. Külön szakirányú népiskolát ipar és kereskedelemmel foglalkozó emberek számára, és külön irányút a gyár munkásai gyermekei számára.

Szükségesnek tartotta, hogy minden ember a nyolc népiskola elvégzése után négy polgári iskolai osztályt is elvégezzen. Ezzel az általános népoktatás befejeződnék. Levélben kitért arra, hogy tisztában van azzal, hogy a nyilas rendszer őnéki nem fog kegyelmet adni. Kérte feleségét, hogy hátra lévő életét iratainak rendezésével és kiadásával töltse el. Arra intette feleségét, hogy maradjon Révfülöpön, és ott várja be az eseményeket. Végül áldáskívánás volt felesége részére.

Közben, amíg levelét vázolta hat óra lett. Megjelent egy katona, és a hadbíróság elé hívatta. Rám nézett, látszott rajta, hogy rögtön tudja, hogy hogyan áll a helyzet, de egy arcizma sem rándult meg. Kemény határozott lépésekkel elment. Körülbelül 10-15 perc múlva visszajött, és közölte velem, amit már sajnos, én úgyis tudtam, hogy két órán belül a halálos ítéletet végre fogják hajtani.

Szinte a lélek mélyéig megindulva, hangtalanul álltam egy pillanatig mellette. Belém karolt, és elindult a már akkorra siralomházzá átalakított harmadik emeleti cellája felé. Amikor bementünk, a fal melletti kis asztalon már két égő gyertya között ott állt a feszület. Dr. Bajcsy-Zsilinszky Endre összekulcsolt kézzel állt meg a feszület előtt, és hosszan csendesen imádkozott. Én oldalt álltam mellette. A két őrtálló katona kívül maradt, az ajtó előtt.

Amikor imáját elvégezte, legelső szava az volt, tisztelendő atyám, először a lelkemmel akarok rendbe jönni, kérem, szolgáltassa ki nekem az Úr szent asztalát, ő elővette a kis Bibliáját, és azt mindvégig a kezében is tartotta. Az Úrvacsorai szertartásunkban van nekünk, evangélikusoknak többek között egy kérdésünk: megbocsátasz-e szíved szerint minden ellened vétkezőnek, amiképpen hisszük, hogy Krisztus érdemeiért Isten nekünk is megbocsát? Amikor a szertartásban ehhez a kérdéshez értem, képviselő úr megfogta a kezemet, és nagyon megrendülve mondta: megbocsátok minden ellenem vétkezőnek.

A szent vacsorának kiszolgáltatása után leültünk az ágyra egymás mellé. Én engedtem, hogy ő terelje a vágányra a beszélgetést, amelyre ő az utolsó órájában akarja. Ő azonnal vallási kérdésre terelte a szót. Elmondta, hogy ő rendületlenül hisz Istenben. Ezt a megpróbáltatást is Isten kezéből fogadja el, ezért olyan nyugodt és erős, mert rendületlenül hiszi, hogy Isten, aki látja lelkét, neki kegyelmes lesz, és lelkét üdvözíteni fogja. Elmondta, hogy minden törekvése mindig az volt, hogy a magyarságot szolgálja, és hisz abban, hogy magyar népe megfogja őt érteni, törekvéseit, céljait valóra váltja.

Feleségéről beszélt, azután elmondta, hogy nem régen nősült, feleségét, rajongásig szereti, és csak az bántja, hogy neki most ilyen nagy fájdalmat szerez, de hiszi, hogy felesége kap Istentől erőt az ő elvesztése elviselésére. Kért, hogy ügyeljek arra, hogy levele elmenjen. Mintha csak megérezte volna, mondta, írt ma a feleségének, amelyre a részleteket 6 óra előtt nekem felolvasta. Én meg is ígértem, hogy ügyelni fogok rá, hogy levele majd elmenjen. (Ellen is őriztem, 26-án ajánlott levelet Révfülöpre elküldte a hadbíróság).

Aztán arról beszélt, hogy Tarpán szeretne nyugodni, azért, ha a helyzet rendeződik, keressem fel feleségét, mondjam meg neki, hogy holtestét exhumáltassa, és Tarpára szállítva, ott helyezze végső nyugalomra a református temetőben, mivel ott evang. temető nincsen. Én ezt természetesen meg is ígértem. (Ígéretemet április 22-én, amikor felesége itt volt, valóra is váltottam, özvegyével közöltem.) Bizonyosra veszem úgymond, hogy az egész tarpai nép sorfalat fog állni, amikor a református templom harangjának zúgása között poraimat Tarpára szállítják.

Amikor ideértünk a beszélgetésben, behallatszottak kívülről a fegyverdörrenések, amellyel a másik három ítéletet előtte végrehajtották. Megrendülés nélkül, keményen emelte a fejét, megfogta a kezemet és annyit mondott: Lassanként rám kerül a sor. Kis italt kért. Az Úrvacsorai kehelyben volt kb. 3 deci bor. Kértem, hogy ezt fogyassza el, de különben is az egyik őr az ajtó elől rögtön elment italért. Hozott is kb. szintén 3 deci bort. Közben Sós hadnagy odaadta neki a körülbelül fél liternyi pálinkáját is. A bort megitta, pár korty pálinkát is ivott. Ekkor kis diaréja (hasmenése) jelentkezett, arra kért, hogy pár pillanatig hagyjam magára. Kimentem, néhány perc múlva kinyitotta az ajtót, és kért, hogy ismét menjek be. Természetesen azonnal mentem. Pár percig beszélgettünk. Arról beszélt, hogy feleségének nincs ugyan nyugdíja, de hiszi, hogy a magyar társadalom az ő özvegyéről gondoskodni fog, amire én biztosítottam, hogy az egészen bizonyos.

Ekkor megjelent egy őr, és nagyon tisztelettudóan – tisztelegve – kérte: Képviselő úr legyen szíves jönni. Képviselő Úr felállt. Egy pillanatig szó nélkül álltunk egymás mellett, akkor átölelt, jobbról-balról megcsókolt, és azt mondta: az egyik legyen búcsúcsók szeretett egyházam számára, a másik, az utolsó pillanatokban velem lévő lelkészem számára. Azután ismét megcsókolt jobbról-balról, és kissé elfátyolosodott hangon arra kért, hogy emlékét adjam át feleségének, amit én hangtalanul, magam is sírással küszködve, ígértem meg neki. Arra kért, hogy az utolsó órák emlékét mondjam el majd feleségének.

Aztán elindult….

Vele mentem balján én is. Amikor kiléptünk a zárkából, a kívül álló két őr tisztelgett. Az egyikkel kezet fogott. Lelkére kötötte, hogy legyen jó magyar. Amikor a másikhoz ért - aki vagy falubelije, vagy közeli ismerőse volt - azzal is kezet fogott, amikor ez a magyar katona egyszer csak megcsuklott, ráhajolt a kezére, és megcsókolta Bajcsy-Zsilinszky kezét. Lelket rendítő pillanat volt ez. Zsilinszky ezután szótlanul jött velem. Az ajtónál - a rendelkezés szerint - én elváltam tőle. Azt láttam még, amikor utána néztem, hogy felemelt fővel, bátran, keményen megy őrei között. Én már csak a kivégzés után lettem a kivégzés helyére kirendelve, csupán a Miatyánk elmondására. Hogy temetésén ott lehessek, és sírba szálló porát megáldhassam, ezen kérésemet elutasították.

Ebben az ügyben több előadnivalóm nincs.«

Jegyzőkönyv, felolvasás után aláíratott

Kmft

Baditz s.k. titkár Bárdosi Jenő kőhidai fegyintézet ev. lelkésze

Kedl Matild sk.

jegyzőkönyvezető”

(Forrás: Bajcsy-Zsilinszky Endre utolsó stációja. = http://users.atw.hu/historiamozaik/bajcsy_zsilinszky_endre_utolso_stacioja.html, letöltés ideje: 2026. június 9.)

Bárdosi Jenő evangélikus lelkipásztor dabronyi konfirmandusokkal az 1960-as években. (A fotók forrása: archív / repró | Kerecsényi Zoltán)

Írta-összeállította:

Kerecsényi Zoltán, a BZSESZÖM ügyvivője

(Szöveg- és fotó-forrás: BZSESZÖM | https://www.facebook.com/bzseszom)

Bajcsy-Zsilinszky Endre (1886–1944) tíz esztendeje, 2016 óta álló pálkövei mellszobra az emlékház mellett. Kiss László Zsigmond ábrahámhegyi, evangélikus művésztanár alkotása. (A fotó forrása: BZSESZÖM | Kerecsényi Zoltán, 2026)

bzseszomhirlevel - Blog

Bajcsy-Zsilinszky Endre – 140